ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK ÉS ALAPELVEK

A látássérült emberek tájékozódásának és közlekedésének jellemzői

Látássérült az a személy, akinek a szem, illetve a központi idegrendszer látási funkcióit érintő betegsége vagy veleszületett fejlődési rendellenessége miatt 

a) a jobbik szemen maximális korrekcióval mért látásélessége (vízusa) 20/60 (0,33) vagy az alatti, 

b) a látótere 20 fokos vagy az alatti, vagy 

c) kontrasztérzékelése súlyos fokban korlátozott, ideértve a kortikális látássérülést is, amely esetén a látótérben szektorszerű kiesés van, illetve a vizuális információ feldolgozási folyamatainak sérülése miatt észlelési, felismerési zavar jelentkezik.

A látássérülés nem gátolhatja az önálló közlekedést. Pusztán orvosi szempontokat figyelembe véve nem lehet kijelölni a látássérült személyek önálló tájékozódási képességének határait, mivel a tájékozódási és biztonságos közlekedési képesség nemcsak a látásteljesítménytől, valamint a környezet jellemzőitől függ, hanem a személyes képességektől és tapasztalatoktól is. Ezek – legalábbis részben - az állapot kialakulásának idejéhez kapcsolódnak, vagyis ahhoz, hogy az veleszületett, kora gyermekkorban vagy felnőttkorban jelentkezik-e. A látássérült emberek minél teljesebb önállóságának igénye egyre inkább érvényesül, és ezt a magyar jogrendszer is elismeri, mind közvetlenül, mind pedig az ENSZ egyezmény ratifikálásával. Az egyezmény a 9. cikket az önálló és biztonságos közlekedéshez való jognak szenteli. Ez a gondolkodásmód kezd bekerülni a köztudatba, illetve kezd a mérnöki tudásbázis részévé is válni.

A fenti célok elérése érdekében TWSI rendszer telepítése a következő helyszíneken különösen ajánlott:

• terek, udvarok, járdák és egyéb, a nyilvánosság számára nyitott köz- vagy magánterületek;

• kijelölt gyalogos-átkelőhelyek: jelzőlámpás vagy nem jelzőlámpás;

• gyalogos átvezetések;

• közhivatalok, közszolgáltatások vagy közmű hivatalok (városháza, posta, gyógyszertár, rendőrőrs, bank, stb.);

• kórházak és klinikák, egészségügyi intézmények;

• parkok és kertek;

• oktatási létesítmények;

• szálláshelyek (szállodák, panziók, turisztikai falvak, stb.);

• bevásárlóközpontok vagy nagy szupermarketek;

• sportlétesítmények és az azokon belüli útvonalak (uszodák, sportcsarnokok, tornatermek, stb.): nem csak a nézőtér megközelítése, hanem a sportoláshoz való hozzáférés is;

• szórakozóhelyek (színházak, mozik, koncert-termek, stb.);

• kulturális intézmények (színház, bábszínház, múzeum, kiállítás, könyvtár, levéltár, állatkert, koncerthelyszín, operaház, stb.);

• vasút- és metróállomások, közösségi közlekedési megállóhelyek, állomások, csomópontok;

• légi terminálok;

• régészeti lelőhelyek és történelmi parkok;

• közintézmények utcai bejárata.

Elengedhetetlen, hogy ezeket a létesítményeket olyan TWSI rendszerrel és egyéb információt hordozó taktilis jelzésekkel tegyék használhatóbbá, amelyek lehetővé teszik az önálló és biztonságos közlekedést. A fent említett helyzetekben történő célzott és helyi beavatkozásokon túlmenően azonban a jog rögzíti azt az elvet, hogy minden új építésnél vagy meglévő építmény felújításánál, legyen az köz- vagy magánberuházás, a fizikai akadályok mellett a látássérült emberek önállóságát gátló, az információszerzést nehezítő vagy ellehetetlenítő akadályokat is el kell hárítani. A fogyatékossággal élő emberek igényeit költségektől függetlenül figyelembe kell venni mind a közcélú, mind a magán beruházások esetében. Az ENSZ egyezmény nem tesz különbséget abban, hogy a meglévő akadályokat szüntessük meg, vagy az újonnan épített épület akadályait számoljuk fel, az akadálymentesség egységes követelményének minden esetben meg kell felelni.

Egy látássérült ember számára nem feltétlenül az tűnik elsőre akadálynak, amire akadályként gondolnánk. Így például egy támpontok nélküli üres tér, amelyben nem telepítettek TWSI rendszert, nagyobb akadályt képez, mint

egy lépcsősor.

Ha egy tér vagy épület alakja vagy jellemzői önmagukban is képesek hasznos információkat adni egy látássérült ember számára, akkor ugyan az funkcionálisan hozzáférhető és ezért akár önállóan is használható, de ezekben az esetekben is szükséges a taktilis burkolati jelzések alkalmazása, mivel így valósul meg a biztonságos dinamikus haladás és ezzel az egyenlő esélyű hozzáférés. A látássérült személyek általában képesek elképzelni egy “térképet”, azaz egy mentális reprezentációt alkotnak az adott helyről, és ezt használják - közvetett vagy tudatos módon - az önálló közlekedéshez.

Általában az épített környezetek kialakítása nem teszi lehetővé, hogy a látássérült emberek önállóan elérjék a kívánt célállomást, ezért gyakran merül fel az igény, hogy speciális eszközökkel; mint TWSI, egyéb információt hordozó taktilis jelzések, hangos tájékoztatás egészítsék ki azokat.